Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az amerikai diplomácia irányítója szerint kívánatos, hogy „külföldi szereplők” ne avatkozzanak be a konfliktusba, mert ezzel – mint fogalmazott – csak „növelnék a zűrzavart”.
Reméli, hogy az örmények meg tudják védeni magukat az azeriektől – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy helyi amerikai rádiónak adott interjújában csütörtökön. A déli Georgia állam rádióműsorában Pompeo nem pontosította, hogy kijelentése vajon azt jelenti-e, hogy az amerikai kormányzat Örményországot támogatja Azerbajdzsánnal szemben a Hegyi-Karabahban szeptember végén feléledt konfliktusban.
Az amerikai diplomácia irányítója békés tárgyalásokra és a tűzszünet betartására szólította fel a konfliktusban érintett feleket. Ugyanakkor kívánatosnak mondta, hogy „külföldi szereplők” ne avatkozzanak be a konfliktusba, mert ezzel – mint fogalmazott – csak „növelnék a zűrzavart”. Pompeo szerdán, Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján nem szólt részletesen e konfliktusról, de negatívan értékelte Törökország szerepvállalását.
Az amerikai kormányzat mindeddig diplomáciai megoldást és tűzszünetet szorgalmazott Hegyi-Karabah ügyében. Az Egyesült Államok a héten száztonnányi segélyt is küldött Örményországnak, de a repülőgép szerdán még nem tudott elindulni Los Angelesből, mert Törökország nem engedte át a légterén. Az amerikaiak egyelőre keresik a kerülő útvonalat, amely várhatóan Grúzián keresztül vezet majd.
(MTI)